Kedves Látogató!

A nevem Gönczi Zsolt, a gyülekezet vezetője vagyok.
A honlapunk többi részétől eltérően részben személyes megszólításomban szeretném Számodra bemutatni közösségünket.
 
A Mezőkövesdi Teljesevangéliumi Keresztény Gyülekezet, vagy ahogy mi hívjuk röviden: a Mezőkövesdi Gyülekezet a ’90-es évek elején alakult különböző felekezetekben megtért néhány fiatal alapításában. 
Gyülekezetünk az ún. pünkösdi-karizmatikus mozgalom részének tekinti magát. (Erről a mozgalomról itt olvashatsz bővebben.) 
Úgy vélem, hogy e mozgalom számos ponton ásta ki a régen elfeledett bibliai igazságokat (nem csak a Szent Szellem munkájával kapcsolatosan), mégis legnagyobb értékének azt tartom, hogy Isten Személyének valóságát közel tudta hozni a hétköznapi hívőkhöz. Ebben és a Szentírás igazságainak felfedezésében a Szellem leleplező munkája elengedhetetlen, s éppen e kedves Szellem az, Akinek a karizmatikusok (azaz mi is) igyekeznek teret adni – és talán éppen ez az oka, hogy a kereszténységnek ez az ága őrizte meg a növekedésnek a képességét, miközben a nyugati kereszténység egyre hitele-vesztettebb.
Mindezek mellett én énmagamat ’önkritikus karizmatikus’-ként definiálom, mivel érzékelésem szerint e mozgalom rengeteg értéke mellett több területen túlzásokba vitte (és viszi) a benne elkötelezett tagokat. Tanításokban a nem súlyponti területek túlhangsúlyozása és ugyanakkor alapvető bibliai igazságok mellőzése is jellemez –úgy szólva smiley– bennünket. (Ez amúgy minden keresztény irányzatra elmondható.)
 
Véleményem szerint a gyülekezetünk egyik erőssége, hogy a légköre közvetlen és baráti. Igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy hívők a kapcsolatokat értéknek lássák. Tudjuk, hogy sok, különbféle ember közötti jó légkörnek a folyamatos megléte – különösen a mai világban – egyáltalán nem természetes. Éppen ezért szükséges is, hogy nagy gonddal őrizzük a közösségnek ezt külső világgal szembeni nyugodt szigetként meglévő belső miliőjét. Amellett, hogy ennek megvalósításához szükség van határozott és céltudatos vezetésre, mi, akik a gyülekezetet vezetjük, nem telepedhetünk rá a nyájra – sokkal inkább példaképekként kell vezessük a ránk bízottakat.
 
Nem folytatunk célhorgászatot, soha nem válogattunk senki közül. Nagy örömmel fogadtunk mindenkit, akit az ÚR küldött hozzánk, és aki saját elhatározása szerint velünk szeretné követni Jézus Krisztust. Így történt, hogy a gyülekezet a magyar társadalom (abban is szűkebb pátriánk) hű metszetét adja: vannak közöttünk fiatalok és idősek, nők és férfiak, sikeresnek mondottak és akikről tapintatosan ki nem mondva ennek ellentétét gondolja e világ, gazdagok és szegények, értelmiségiek és kétkezi munkások, vállalkozók és alkalmazottak. És vannak közöttünk romák és – hogy is kell ezt pontosan fogalmazni? – nem romák. A mai magyar valóságtól pedig messze eltérő módon mindezek az emberek képesek békességben és szeretetben élni és dolgozni ugyanazokért a célokért. Így lettünk annyi fajta emberből egy nagy család. (Apropó célok… Olvastad már a „Látásunk” menüpontot? Ott egy kis betekintést kapsz abba, hogyan gondolkodunk erről.) Nem mondom, hogy mindig, mindenben flottul mennek dolgaink, hiszen emberekkel dolgozni egyszerre a világ legszebb munkája és egyszerre veszélyes üzem… Aki emberekkel foglalkozik, tudja, mit jelent ezt. De azért nem panaszkodunk.
 
Jómagam 1999 júliusa óta vezetem a gyülekezetet. Az eltelt idő java részében társadalmi munkában, majd mérnöki állásomat hátrahagyva, teljes időben vagyok a gyülekezet pásztora. A gyülekezetvezetést a gyakorlatban tanultam meg, nem elméleti oktatásban. ’Szerencsére’ azért nem kellett mindent magunknak feltalálni. Hála Istennek a gyülekezetben lévő vezető testvéreimért, akik egytől egyig barátaim is, továbbá sok pásztor-társamért, a tanítóimért, és azokért a nagyszerű emberekért, akik intéseinek, figyelmezésének és példájának olyan sokat köszönhetek én személyesen és ez a gyülekezet is. Külön megemlítem Nagy Pétert, akin keresztül megtértem, Hercik Zoltánt, aki sok éven át nem csak az enyém, hanem ennek a gyülekezetnek a pásztora volt. Hálás vagyok az ÚRnak hívő életem minden szakaszáért, azokért a közösségekért, akiket megismerhettem. A Hatalmas Isten áldja meg őket!
 
A gyülekezetben nagy hangsúllyal „teszünk bizonyságot Isten kegyelmének Evangéliumáról”, hirdetve a senkivel sem összemérhető Istenünk nagyságát, melyhez csak irántunk való kegyelme – mely Jézus Krisztusban jelent meg – mérhető össze. Én nem hiszek a szellemi dualizmusban (azaz abban, hogy sátán bármiféle módon egyenlővé tehető a Mindenhatóval), ennek okát Isten Személyének humanizálásában látom. (Lásd a Hitvallásunk menüpontot!) Sokat tanítunk Istenről, Akiről – bármi meglepő – alig van tanítás az Egyházban. Évek óta heti rendszerességgel veszünk Úrvacsorát is, mely a kereszténység gyökere volt egykor – és ami sajnos az Egyház javarészében üres vallásos tetté satnyult vagy/ezért elhalt ennek rendszeressége. Istentiszteleteinken imádkozunk a betegekért, megtérésre hívjuk a bűnösöket, és tanítjuk az Igazság Beszédére a hívőket. Emellett hívei vagyunk a zenés dicséretnek is.
A közösség légkörének része, hogy a hívőket saját gyülekezetük tisztelete és szeretete mellett bátorítsuk más gyülekezetekkel való egészséges kapcsolat ápolására, és mások tiszteletére. Egységes gyülekezet vagyunk, de ezzel együtt nem vagyunk zárt közösség – úgy gondoljuk, hogy Isten Királysága csodálatosan gazdag, amelynek felfedezése öröm, és az ott megjelenő szolgálati ajándékok áldására szükségünk van. Ahogyan talán ránk is az Egyháznak.
 
Jogi státuszunk érdekes pályát fut be jelen napokban is. 1998-ban kérvényeztünk a közösség számára egyházi státuszt, melyet 1999. februárjában meg is kaptunk. Az új egyházi törvény egyesületté minősített bennünket 2012-ben (melynek bejegyzése megtörtént), ugyanakkor az AB 2013. február 26-ai döntése ezen újabb státuszt alkotmányellenesnek minősítve visszamenőleges hatállyal, az új egyházi törvény minden egyéb jogkövetkezményével együtt eltörölte. Így közösségünk ebben is metszetét adja a mai magyar társadalmi helyzetnek: jogi értelemben igazából nem tudjuk, mik vagyunk: egyesület vagy egyház.
(UPDATE! Időközben a fentiek értelmében megküldött kérelmünkre a Minisztérium válaszolt. E szerint jogi státuszunk az AB határozatától függetlenül továbbra is egyesület. A technikai számunkra így felajánlásokat nem tudunk fogadni.)
 
Mindettől függetlenül tudjuk, hogy Jézus Krisztusban az egyetemes Egyház részei, Isten gyermekei, a megjelenő dicsőség részesei vagyunk!
 
Ha szeretnél rólunk többet is megtudni, vagy csak meglátogatnál bennünket, a megadott elérhetőségeken szívesen állunk rendelkezésedre!
 
Addig is: az ÚR áldjon meg!
Kegyelem és békesség Veled!
 
Gönczi Zsolt
 
 
 
 

 

1%

 

adószámunk:

18294334-1-05

 

Köszönjük.

Névnap

2024. október 7. Hétfő
Amália

 
A Nap kel 06:03-kor,
nyugszik 17:13-kor.

Holnap
Koppány
napja lesz.

Facebook

Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi